Agrár
A GNSS technológia a földmérésen kívül az agrár szektort is fellendítette, az elérhető(bb) árú GPS gépvezérlések úttörésével. Ennek ellenére a földműves és állattartó gazdáknak szükségük lehet geodétákra több kisebb-nagyobb munkafolyamat elvégzéshez.
Ezek közül egy fontos feladat a területalapú támogatásokhoz szükséges digitális térképi munkarészek készítése. Sokszor csak a "határban" gyalogosan közlekedő, esetleg motorral, terepjáróval kézben tartott műszerrel látjuk a földmérőt, ám ennek a terepen egyszerű(nek tűnő) munkafolyamatnak még csak a töredékét láttuk. Sok irodai feladatot követően jutunk el a megfelelő dokumentáció átadásához.
A 2015-ös év végén mintegy 2300 ha-nyi AKG és ÖKO támogatáshoz szükséges földterület felmérését és a szükséges dokumentációk elkészítését vállaltuk. Ügyfeleink között egytől egyig elégedett gazdálkodókat tudhatunk, dokumentációjukban a térképi munkarészek hiánytalanul, hiba nélkül rendelkezésre álltak, lehetett szó akár szőlőültetvényről vagy hatalmas szántóföldekről.
Továbbra is várjuk a gazdálkodók jelentkezését elérhetőségeinken!